133 éve halt meg Mihai Eminescu, a román nemzet páratlan költője

Articol disponibil în: Magyar Română

Június 15-én, szerdán 133 éve annak, hogy a román nemzet páratlan költője elhagyta ezt a világot, lenyűgöző művet hagyva maga után, melynek értéke felbecsülhetetlen.

Mihai Eminescu 1850. január 15-én született Botoșaniban, a Gheorghe Eminovici 11 gyermeke közül hetedikként.

Miután 1860-ban beiratkozott a csernyivci Német Gimnáziumba, 1863-ban „magántanuló” lett, mert nem bírta az iskolai fegyelmet. 1864-ben a botoșani törvényszéken másoló volt, 1865-től pedig tanára, Aron Pumnul könyvtárának gondnoka. Ennek halála után Erdélybe távozott, Balázsfalvára és Nagyszebenbe, ahol középiskolai tanulmányait folytatta, majd a Tardini-Vladicescu színjátszók nyomán Bukarestbe érkezett. Másoló és súgó lett Iorgu Caragiale (1866-1868), Mihail Pascaly (1868) színházi társulatában, országszerte turnézott, majd a Bukaresti Nemzeti Színházba ment, ahol súgóként alkalmazták.

1869 és 1872 között Bécsben tanul a Filozófia és Jogi Karon. 1872-ben megismeri Veronica Micle-t, élete szerelmét, aki akkoriban Stefan Micle egyetemi tanár felesége volt. megismerkedik Ioan Slavici-al, akivel mély barátságot ápol.

Az országba visszatérve Iasi-ban telepedik le, ahol 1874- 1877 között él. A Központi Könyvtár igazgatója, helyettes tanár, iskolai revizor, főszerkesztő. Anyagi helyzete bizonytalan, családi gondjai vannak és szerelmes Veronica Micle-be.

1877-ben Bukarestbe költözik, ahol 1883-ig a „Timpul” főszerkesztője. Ebben az időszakban írja nagy verseit.

A túlhajszolt költő 1883-ban súlyosan megbetegszik, kórházba kerül, majd egy Bécs melletti intézetbe. Decemberben megjelenik „Poezii” c. kötete, Titu Maiorescu előszavával (ez az egyetlen kötet, ami még a költő életében megjelent).

Mihai Eminescu gyanús körülmények között hunyt el 1889 június 15-én, Sutu doktor egészségházában.

1948 október 24-én post mortem a Román Akadémia tagjává nyilvánítják.

A románok legjelentősebb költőjének tartott Mihai Eminescu írt verset, prózát, de intenzív újságírói tevékenységet is folytatott. Cikkei, amelyek a „Timpul” című kiadványban olvashatók, őszinte, sokszor felkavaró röntgenképei voltak az akkori politikai életnek.