A nemzetközi kapcsolatok idővel hozzájárultak a helyi közösség fejlődéséhez – Hargita megye és Bács-Kiskun megye között 30 éves a testvérvárosi kapcsolat
Articol disponibil în: Magyar Română
Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa
A mai, szeptember 13-án, online tartott ülés elején Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott Bács-Kiskun megye elnökének a több szintű együttműködésért, mind az egészségügyi szolgáltatások, mind a helyi termékek, mind pedig Hargita megye turisztikai, kulturális és gasztronómiai értékeinek népszerűsítése terén a különböző rendezvényeken.
„Különleges nap a mai, hiszen 30 éves testvérvárosi kapcsolatunkat ünnepeljük Bács-Kiskun megyével. Az együttműködés pozitív története, hogy számos program és projekt valósult meg. A lényeg, hogy egy élénk együttműködésünk volt, amit szeretnénk folytatni” – mondta Borboly Csaba.
A rendkívüli ülésen döntés született Hargita megye szakmai konferenciákon való részvételen és tapasztalatcserén keresztül történő képviseletéről az ukrajnai Beregszászi járásban, ahol az együttműködési megállapodást aláírják, valamint a magyarországi Nógrád Megyei Ünnepi Közgyűlésen való részvételről.
Jóváhagyták a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás szervezeti felépítését és személyi állományát, valamint a megye hozzájárulását a Pogány-Havas Mikrorégiós Egyesületnek a ”Nektária” és ”Erdély ízei” programok megvalósításához.
Ugyanakkor jóváhagyták, hogy a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatási kérelmeket nyújtson be a Munkaügyi és Szociális Szolidaritási Minisztériumhoz a gyergyószentmiklósi Ápoló és Gondozó Központja és a gyergyótölgyesi Felnőtt Fogyatékosok Rehabilitációs Központja működési költségeinek fedezésére, a minimális minőségi előírások betartása érdekében.
Balánbánya városának 10 ezer lejes összeget hagytak jóvá a Hargita Megye Tanácsának rendelkezésére álló 6%-os jövedelemadóból származó alapból a víznyelők tisztítására és árkok javítására.
Az ülésen jóváhagyták a költségvetés kiigazítását is a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében.
- információ és fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája