Borboly Csaba a Cațavencii újságírói iróniájának célpontja

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Amikor Borboly Csaba gólt szerez, a baráti társaságok is kapnak pontot– a catavencii.ro újságírói által közreadott cikk címe

„A legenda szerint a Hargita megyei utak a legbiztonságosabbak az országban. És ennek oka nem az, hogy a Borboly Csaba által pásztorolt megyét autópályák és gyorsforgalmi utak szelnék keresztül-kasul, hanem mert az RMDSZ színeiben vezető intézményvezető gondoskodik arról, hogy az utak meg legyenek festve, puha útszéli korláttal legyenek ellátva, jelzőtáblák legyenek, gyakorlatilag minden, ami kell. Augusztus vége felé például, Borboly Csaba megyei tanácsa több mint 7 millió lej értékű, a jövő évig érvényes keretszerződést terjesztett elő, Hargita megye útjainak biztonságát szolgáló eszközök karbantartására. Vagyis, mint mondtuk, jelzőtáblák, útfestés, korlát megvalósítására. Nos, ebből a hét millióból hármat már ki is utaltak alszerződések alapján annak a két cégnek, amelyik megnyerte a keretszerződést.

Így történt, hogy kétmillió lej már a Teo Trans Consulting SRL, a három meghirdetett keretszerződésből kettőt elnyerő cég könyvelésébe vándorolt. Ez a cég az állammal kötött szerződések régi jó ismerőse és barátnője, amelyikről még írogattunk. A cég, amelynek egyébként szuper-szerződései- 140 milliós nagyságrendű, a jövő évekre már tavaly elrendezett szerződései vannak a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR)- Adrian Mugurel Teodorescu és édesanyja, Valentina irányítása alatt áll. Adrian Mugurel a CNAIR korábbi beszerzési igazgatójának, Theodor Răzvan Emil Teodorescunak a testvére, aki tisztségének gyakorlása idején rengeteg szerződést zsebelt be ettől a cégtől. Ezenkívül a cég kapcsolatban áll politikusokkal is, mint Adrian Videanu vagy Rovana Plumb, akiknek ismeretségi köréhez tartozó cégekkel vannak szerződéseik és együttműködési egyezmények.

A második cég, amelyiknek egyetlen keretszerződése van, és amelyből eddig több, mint félmillió összeget gyűjtött be, a Dellines SRL néven működik és egy kis helyi cég. Ám ez is a jó és biztonságos úton halad.”

A Catavencii.ro oldalon közzétett anyagra válaszul Borboly Csaba néhány pontosítást tett, ami, véleménye szerint, valószínűleg hasznos lesz a jövőben is, az ilyen anyagok szerkesztésekor.

„Tehát, ebben az évben egy három tételből (lot) álló közbeszerzési eljárást hirdettünk meg a közúti közlekedés biztonságára: az elsőt jelzőtáblák és útjelzésekre, a másodikat útfestésre és a harmadikat korlátokra. A SICAP CN1009906-os számmal lefolytatott közbeszerzési eljárás során a Teo Trans Consulting nyerte az egyes és hármas tételt, és a Dellines SRL a kettes tételt.

Ezekre keretegyezményt (és nem keretszerződést) írtunk alá egy kétéves időszakra, azaz 2019-2020-ra. A 2019-es évre vonatkozó, ezt követő szerződések a kivitelezendő munkálatokra vonatkoznak, a kifizetés csak a munkálatok átvétele után fog történni. Jelen pillanatig, bár dolgoztak már, nem utaltunk ezeknek a cégeknek a számlájára semmilyen összeget.

Tehát nem fizetünk azonnal, a munkálatok befejezése és a kifizetés között eltelik egy 1-2 hónapos időszak, mialatt a kollégák ellenőrzik a munka minőségét, illetve a lakosokat is bevonják ebbe a folyamatba. Amennyiben valami nincs jól elvégezve, akkor választhatunk a hibák kijavítása, büntetődíj felszámítása, a munkálatok ki nem fizetése vagy a szerződés felbontása közül (azt kockáztatva, hogy egy újabb közbeszerzési kiírás esetén nem lesz kivitelező). Ezek a törvény adta lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

A közbeszerzési eljárás 1. és 3. tételére az SC TEO TRANS CONSULTING SRL volt az egyetlen ajánlattevő, a 2. tételre négy vállalat jelentkezett, a nyertesnek nyilvánított S.C. DELLINES SRL kínálta a legalacsonyabb árat. Nincs módunk ellenőrizni azokat a vállalatokat, amelyek a SICAP-on nyújtják be az ajánlatot, és eddig nem fizettünk be e társaságok számlájára.

Az utak „puha korlátokkal” való bemutatásának pejoratív módja meghaladja a szokásos kifejezési módot, és úgy gondoljuk, hogy éppen a közlekedésbiztonsági elemeknek a hiánya vezetett a szemrehányáshoz.

Romániában ritka a sikeres közbeszerzés. Megyénkben sok beruházás és útkarbantartási munka nem halad előre, mivel nincs olyan ajánlattevő, aki hajlandó volna benyújtani a szükséges dokumentációt. Vagy csak egy ajánlattevő van. Vannak olyan helyzetek is, amikor több ajánlat van, a fellebbezések száma ugyanannyi. Így a munkák végrehajtásáig akár egy év is eltelhet.

Azzal kell dolgoznunk, amink van. „

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy