Elfogadták a Csíkszereda városbejáratainak egységesítésére irányuló tervpályázat szabályzatát
Articol disponibil în:
Magyar
Română
Csíkszereda önkormányzatának képviselő-testülete elfogadta azt a tervpályázat szabályzatot, amely a város bejáratainál elhelyezett jelzőelemek tervezéséről rendelkezik. Szintén a mai ülésen döntöttek a képviselők, hogy a közelmúltban épült új „Angyalkert” óvoda a következő tanévtől a helyi oktatási hálózat része lesz.
Az önkormányzati képviselő-testület mai rendes ülésének megnyitóján Korodi Attila polgármester elmondta, hogy február 2-án fogadják el a 2023-as költségvetést. Ez a korábbi évekhez hasonlóan a fejlesztésre összpontosít.
A napirend kapcsán a polgármester három nagy témát emelt ki: a Nagymező utcai közérdekű beruházással kapcsolatos kisajátítási projektet, az iskolahálózat következő tanévre vonatkozó fontosabb változásait, valamint a városbejáratok egységesítésére irányuló tervpályázat szabályzatának elfogadását.
A Nagymező utca fejlesztése kapcsán szóba került a járda és a kerékpárút kialakításának szükségessége. Ennek érdekében kisajátításokat hajtanak végre, a városháza köszöni az érintettek partnerségét. (A www.szereda.ro honlap főoldalán egy közlemény is található a további lépésekről).
A tanács arról is hozott határozatot, hogy a következő tanévtől a Szent Kereszt Plébánia által magyar állami támogatásból épített Angyalkert Napközi már a következő tanévtől kezdve az iskolahálózat részét képezi. A Szív utcai új épületben 8 csoportban 150 különböző korú óvodás gyermeket fogadnak majd.
A helyi identitástudatot növeli a településrendezési osztály tervpályázata, amelynek a szabályzatát szintén ma fogadta el a testület. Az ütemterv szerint február 20-án hirdetik meg a pénzjutalommal járó pályázatot, amely arra hivatott, hogy a városbejáratokhoz egységes arculattal ellátott üdvözlő elemek épülhessenek. A pályázók júniusig nyújthatják be a terveket, amelyeket a lakosság körében is megversenyeztetnek, majd pedig szakmai zsűri felel a végső elbírálásukért. Az üdvözlők a magyar és a román nyelv mellett székely rovásírással is köszöntik az ide látogatókat.
- Csíkszereda Városháza sajtóirodája által közölt információk