Előnyös törvénymódosítások az anyák számára

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Hargita Megye Tanácsánál a mától gyesről dolgozni visszatérő anyák fokozatosan, napi 2-4-6 órás munkaidőben térhetnek vissza a rendes munkaprogramhoz.

A megyeházán tartott sajtótájékoztató témája a gyereknevelési szabadságra vonatkozó törvény módosítása, valamint a helyi adminisztrációk támogatása a családok felé irányuló tevékenységek szervezésében.

Barabás Csaba, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője beszámolt a szeptembertől errefelé térségenként tartott konzultációról, amelyen részt vettek Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor is, a kismamákkal, anyákkal, munkaadókkal és a vállalkozói szervezetekkel. Ennek eredménye alapján a problémák két csoportba sorolhatók: egyik részük helyben megoldható, másik részükhöz törvénymódosítás szükséges. Mint Barabás Csaba hangsúlyozta, nem kötelezni kellene, hanem érdekelté tenni a munkaadókat az anyák alkalmazásában. Erősíteni kellene az önkormányzatok családbarát politikáját, helyileg továbbá meg lehet oldani a gyerekek elhelyezését, például bölcsődék, foglalkoztató központok létrehozásával. A további javaslatok, amelyekhez már törvénymódosítás szükséges, hogy az állam biztosítson adókedvezményt az anyákat alkalmazóknak a fiatalok alkalmazásához hasonlóan, és adjanak lehetőséget a fokozatos – 2-4-6 órás munkaidő – visszatérésre a munkahelyre. Továbbá a gyes ideje alatt legyen lehetőségük az anyáknak az ingyenes átképzésre, legyen törvényesen elismert foglalkozás a bébiszitterség, illetve a munkaadó az ételjegyekhez hasonlóan biztosítson bébiszitterjegyeket a dolgozó kisgyerekes szülőknek.

Tánczos Barna szenátor Hargita Megye Gazdasági Egyeztető Tanácsának elnökeként személyesen is részt vett a konzultációkon, amelyekből, mint mondta, azt a pozitív következtetést vonta le, hogy az anyák nem a segély növelését kérik, hanem aktív szerepet akarnak vállalni a társadalomban. Éppen ezért támogatni kell a fokozatos visszatérésüket a munkahelyre és a részmunkaidőben való munkavállalást, illetve a távmunka, az otthonról, családi környezetből végezhető munka lehetőségét, emelte ki a szenátor.

Korodi Attila parlamenti képviselő is azt hangsúlyozta, hogy az anyák újra beilleszkedése fontos kell legyen, nem csupán kötelezettség. Legyenek számukra átképzési és újraképzési programok, mert nagy részük több mint két év után tér vissza szakmájához, és ezt az irányvonalat tartani kell a pályázati kiírásokban is. A bébiszitterjegyek körül folyamatos vita van, mondta a képviselő, de akárcsak az ételjegyek vagy az üdülőjegyek, ezek bevezetése motiválja a munkavállalót, és tehermentesíti a munkaadót az adófizetés alól. Ez pedig segítené az anyák mihamarabbi újra beilleszkedését, az életképes családok meglétét a társadalomban.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának eddigi törekvéseit ismertette, hiszen Hargita Megye Tanácsa egyedüli megyei tanácsként az országban támogatja pályázati rendszerén keresztül azokat a civilszervezeteket, amelyek családbarát programokat szerveznek. Az egyik legfontosabb intézkedésük volt, hogy létrehozták a családokkal foglalkozó szakbizottságot, illetve folyamatosan vannak a nagycsaládosokat támogató pályázati kiírásaik. Továbbá együttműködnek az egyházakkal, amelyek nagyban tudják segíteni a családprogramokat. Nagy terhet vesznek le sok család válláról azzal, hogy támogatják a nappali központok működését, amelyeket a kalákaprogramból is megerősítettek, ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni kell, mondta a megyeelnök. Hargita Megye Tanácsa folyamatosan alkalmaz fiatalokat, így állandóan vannak olyan munkatársaik, akik gyereknevelési szabadságukat töltik. Borboly Csaba ismertette, hét éve, hogy fél órával lecsökkentették a kisgyerekes anyák napi munkaidejét, és mától bevezetik a fokozatos visszatérést: a gyereknevelésről visszatérő anyák első hónapban napi két órát, második hónapban négy órát, harmadik hónapban hat órát dolgoznak, a negyedik hónaptól vezetik be a nyolcórás munkaidőt a félórás kedvezménnyel. Ez érvényes azokra is, akik kevesebb mint négy hónapja tértek vissza az intézménybe. Ezek az intézkedések példaértékűek, hangsúlyozta a megyeelnök, hiszen, mint mondta, ezek a kedvezmények nem befolyásolják az intézmény hatékony tevékenységét. Borboly Csaba még megoldatlan problémaként a vakációk idején a gyerekek elhelyezését nevezte, mivel még nem sikerült olyan foglalkoztató központokat kialakítani, ahol felvigyázzák a gyerekeket munkaidő alatt. Szükség van a szolgáltatások bővítésére, és továbbra is prioritás lesz minden olyan tér kialakítása, felújítása, amely a gyerekes családokat segíti, hangsúlyozta a megyeelnök.

Kolozsvári Tibor megyei tanácsos azt mondta, a népesedéspolitikát, a családok megerősítését támogatják. Több helyi önkormányzat befektet a családbarát környezet megvalósításába, ezért a díjnak nemcsak szimbolikus jellege lesz.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy