Európa Hargita megyében kezdődik!- Az Európai Néppárt helyi párbeszéde a Közös Agrárpolitika jövőjéről
Articol disponibil în:
Magyar
Română
Az RMDSZ-el való sikeres együttműködésre alapozva, Hargita Megye Tanácsa különös figyelmet fordít a helyi kérdésekre, a lakosság igényeinek ismeretére és a lehetőségek értékelésére, nem csak helyi szinten, hanem ország szinten is.
„Fontos, hogy támogassuk közösségeinket és foglalkozzunk azokkal a kihívásokkal, amelyekkel különböző területeken szembesülünk. Az előbb említettek alapján 2018 június 8-án megszerveztük az ENP Grassroots kampányának részét képező ENP első helyi párbeszédét Csíkszeredában, amely megvitatta a közös agrárpolitika jövőjét, különös figyelmet fordítva a helyi termelők, valamint a vidék- és agrárfejlesztési szakemberek támogatása témájára a következő finanszírozási időszakban.
Az esemény fontos lehetőség volt arra, hogy bemutassák az EU tevékenységeinek programjait és eredményeit a résztvevőknek, valamint növeljék a polgárok bizalmát az uniós intézményekben.
A júniusi viták során javaslatokat tettek, és a jelenlévő partnerek egyetértettek azzal, hogy folytatni kell ezt a párbeszédet, azaz a témát számos régióba és megyébe kiterjesztik, mind az országon belül, mind külföldön.
Örömmel tájékoztatjuk Önt egy új ENP helyi párbeszédes rendezvény megszervezéséről Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának Márványtermében, 2018. december 7-én, 14 órakor. Külföldi vendégek és szakemberek lesznek jelen, többek között Herbert Dorfmann úr, az EP tagja.”