Hargita megyében tanácskoztak az ország vízgazdálkodási üzemeltetői

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Március 7-én ért véget a Román Vízgazdálkodási Egyesület (ARA) Olt- Zsil medence Bizottságának és a csíkszeredai Harvíz vállalat Csíkmadarason tartott munkamegbeszélése. Az eseményen jelen volt a Zsil völgyi regionális víz- és csatornahálózat- üzemeltető küldöttsége is.

5-1

„A viták középpontjában az európai alapokból finanszírozott projekt megvalósításával kapcsolatos problémák, valamint az üzemeltetők jelenlegi problémái és azok megoldására irányuló javaslatok elemzése áll, amelyek terén az Apa Serv már jó tapasztalattal rendelkezik, és amelyet örömmel oszthatunk meg kollégáinkkal”, nyilatkozta Costel Avram, az Apa Serv főigazgatója.

Elmondása szerint vannak más témák is napirenden, mint például az Olt-Zsil medence Területi Bizottság 2017-es tevékenységi jelentésének elemzése, vagy az ARA 2018-as Tevékenység Programjára vonatkozó javaslatok. Az ARA vezetőbizottságának tagjai – az Olt-Zsil medence bizottsága – ebben az évben is közös standdal vesznek rlszt az Expo Apa 20. kiadásán.

Az ARA Hargita megyében tartott szakmai találkozója technikai látogatással zárul a szentegyházi vízkezelő üzemnél, amelyet európai alapokból teljes mértékben rehabilitáltak olyan csúcstechnológiákkal, amelyek a kitermelés minőségi és biztonsági szintjét a legmagasabb színvonalra emelték.

„Végezetül elmondhatjuk, hogy ez a találkozó, és általában az ilyen találkozók sok hasznot hoznak a területen működő valamennyi vállalatnak, köztük az Apa Serv- nek az érdekes témákon és kulcsfontosságú megközelítéseken keresztül, de a résztvevők között létrejövő szoros kapcsolatokon keresztül is. Úgy vélem, hogy mindez végül közös célkitűzéseink eléréséhez vezet, amelyekben a közvetlen kedvezményezettek a romániai vízellátó és csatornázási szolgáltatók által ellátott közösségek „- mondta Costel Avram.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy