Hargita megyében zarándok útvonal épül

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

A Mária-útvonalak kiegészítését célzó projekt részeként száz kilométeres zarándokút kialakítását tervezi Hargita Megye Tanácsa nyolc önkormányzattal közösen, hogy jövőre a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokoknak lehetőségük legyen gyalogosan, biciklivel vagy lóval megtenni az utolsó kilométereket. A szakasz a következő településeken halad át: Siklód, Etéd, Farkaslaka, Oroszhegy, Zetelaka, Máréfalva, Kápolnás, Szentegyháza, Csíksomlyó, mivel ezen települések polgármesterei összefogtak és közösen elsőként tettek le szándéknyilatkozatot egy teljes útvonalra a megyei tanács felhívására.

„A Mária út menedéke lehet mindazoknak, akik keresik a keresztény értékeket, hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. Sajnos sok esetben Európában elvitatják a keresztény értékeket, ezeket támadó ideológiai harc folyik. A zarándokút kiépítésével ezen értékekre hívnánk fel a figyelmet”- fogalmazott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a szeptember 14-i sajtótájékoztatón. Megjegyezte, hogy tavaly Brüsszelben először sikerült uniós dokumentumban elfogadtatni a „keresztény értékek” kifejezést, ez a Régiók Bizottsága raportőreként készített ifjúságpolitikai jelentésében szerepelt. Elmondta, a témáról több magyarországi testvértelepüléssel is egyeztetettek, valamint egy Orbán Viktornak címzett levélben is megfogalmazták csatlakozási szándékukat a Mária úthoz.

Továbbá felhívta a figyelmet a jövő tavaszi magyarországi választásokon való részvétel fontosságára, amelyen külhoni állampolgárok is szavazhatnak, hogy a jelenlegi kormány maradjon, és folytatni lehessen a közösen elkezdett tevékenységeket.

A projektben a megyei tanácsnak összefogó szerepe van, valamint anyagilag is támogatja a megvalósítást. Az intézmény részéről a projekt követésével és koordinálásával Barabás Csaba kabinetvezetőt bízták meg, aki végigjárta az El Caminót, a sajtótájékoztatón beszámolt arról milyen jó gyakorlatokat tapasztalt, amelyeket fel lehet használni Hargita megyében is a zarándokútvonal kiépítése során.

„A csíksomlyói búcsúra a zarándokok az El Caminóhoz hasonlóan nagy számban látogatnak el, azzal a különbséggel, hogy míg ott egy hónapot töltenek el, itt csak egy napot. Ha gyalog tennék meg az utolsó száz kilométeres szakaszt, a napok és egyben a vendégéjszakák száma 6-7-re növekedne a turisták által itt elköltött összeggel párhuzamosan. Ehhez persze az útvonalat úgy kell megtervezni, hogy az elhaladjon turisztikai látványosságok, helyi termelők, népi mesteremberek mellett, hogy minél több gazdasági vetülete legyen. Továbbá biztosítani kell a zarándokoknak a minimális feltételeket a szálláshelyek, szolgáltatások terén”- fogalmazott a kabinetvezető. Beszámolt arról, hogy a száz kilométeres szakaszt tavaszig szeretnék megvalósítani, hosszú távú tervük pedig zarándokutak szervezése folyamatosan.

Felhívta a figyelmet az útvonal részletes kijelölésének a fontosságára, feltérképezés, jelek festése, irányjelző és tájékoztató táblák, többnyelvű feliratok elhelyezése szükséges, valamint együttműködés a csendőrséggel, a hegyimentőkkel, hogy a zarándokok biztonságban megtehessék az útvonalat. Javasolta, hogy az egyházakat is vonják be, amelyek esetleg szállást is biztosíthatnak néhány személynek.

Molnár Sándor, a Mária út erdélyi szakaszának felelőse a sajtótájékoztatón az út kialakításáról, és jelenlegi helyzetéről beszélt. Mint ismertette, az El Caminót végigjáró zarándokoknak támadt az az ötletük, hogy annak példájára Kelet-Európában is lehetne a hagyományokra építve hasonló útvonalat kialakítani, így épült ki a Mária út. Tavaly először külföldiek is megtették az erdélyi szakaszt, ezért megfogalmazódott a szervezőkben, hogy minőségi ugrás szükséges, hogy a zarándokút megfeleljen a külföldi színvonalnak, ehhez azonban a megyei tanács és az önkormányzatok által biztosított lendületre, támogatásra van szükségük.

A Mária út (Via Mariae) egy nemzetközi zarándokút, amely összekapcsolja több európai ország Mária-kegyhelyeit, keresztet rajzolva Közép-Európa térképén, közepén a csíksomlyói ferences templommal.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy