Acest site foloseste cookies. Continuarea navigarii pe acest site se considera acceptarea politicii de confidentialitate si protectia datelor. Click aici pentru detalii.

Íme, mit NEM mondott el Hunor, amikor Ukrajnára panaszkodott és tette a tudatlant…

 

Kelemen Hunor színjátéka után, amelyben dühös és zavart volt az ukrajnai hatóságok döntése miatt, kiderült, hogy is állnak a dolgok valójában.

“Amikor először olvastam a híreket, azt hittem, egy rossz vicc. Miért tiltakozik a magyar külügy egy román parlamenti képviselő, egy romániai pártelnök, a budapesti befolyásos ügynök miatt, hogy nem tudta átlépni Ukrajna határát?! Ami után azt mondtam, talán mert magyar állampolgár is, a budapesti hunok meg akarnak védeni és menteni egy magyar állampolgárt… miért? De mégis, hogy lehet ilyen amatőr módon dekonspirálni Budapest egyik ügynökét… miért? Ezután még figyelmesebben olvasom a hírt és látom, hogy Hunor elvtárs jövő évig ki volt tiltva. Tehát nem állították meg a határon, csupán alkalmazták az ellene szóló kitiltást, amiről ő már egy éve tudott. Hmm. És akkor miért erőltette a határátlépést…

Lehet Hunor az egységes, oszthatatlan, nemzeti román állam szabotőre, de nem annyira… mondjuk elegánsan mit sem tudó. Jó. És akkor miért ez az olcsó játék?

Nos, a válasz számszerűsíthető. Hogyan? Az utóbbi hónapok felméréseiben az RMDSZ 5% alatt volt, vagy nagyon kevéssel haladta meg az 5%- ot. Mit jelent ez? Azt, hogy az RMDSZ május 26-án kevesebb, mint 5%-ot gyűjthet össze. Ez egy katasztrófa az RMDSZ vezetőinek, de Budapestnek is, mert elveszíti legfontosabb politikai befolyásoló eszközét Bukarestben. Úgyhogy a magyar hírszerző szolgálat gondolt egyet: állítsuk be áldozatnak Hunorkát… hogyan? Nos, Romániában hiszi a piszi, hogy a nagy miniszter és parlamenter diszkriminálva van. Így hát megtalálták a megoldást: hadd lássa a romániai magyar közösség és Magyarország, amint megállítják az Ukrán határnál, miközben az ukrajnai magyar közösség megvédésére tesz erőfeszítéseket. A nap fő híre volt? Az volt. Élveztük ezt mi, románok? Igen. Legyünk korrektek. De Hunornak és Orbánnak (akik mindketten, sajnos, ugyanazért az országért kampányolnak) fáj valahol, hogy mi mit gondolunk. Ami a romániai magyar közösségben megmaradt, a kb. 10 ukrán határőrtől körülvett Hunorka képe, és a „hős” Hunort megszabadító Orbán. A hírszerző szolgálatok egy klasszikus művelete a szavazatok és a szavazók prioritásának manipulálására. Vagyis Hunor és az RMDSZ többé nem a korrupt, kétkulacsos párt, amely nem tesz semmit a magyar nemzetiségű román szavazóért… hanem a magyarok James Bondja. Nos, minden elismerésem a magyar hírszerző szolgálat próbálkozása iránt, csak épp egy kis gond volt: nem, nem, nem az, hogy a kitiltás már egy éves volt és további egy évig volt érvényes; az sem, hogy az ukránok nem voltak elég agresszívek (egy kicsit megjárathatták volna az ellenőrző pontok között). NEM. A gond a szereplő volt. Annyira nem James Bond Hunorka, mint ahogy én nem vagyok magyar… letartóztathatták volna, bezárhatták volna, és a hír úgysem lett volna kapós. Ha például Tőkés- a nemzet és országáruló ment volna, akkor ő tudta volna, mit kell tenni az ukránokkal. (Van tapasztalata a romániai forradalomból). Bárkinél kevésbé karizmatikus karakterre esett a választásuk. Amikor Hunorra gondolsz, éppen csak a hősiesség gyanútlan áldozatára nem gondolsz. És így keletkezett a hír, de nem az érzelem. Ki tudja, eleshet… ezért várhatók a következő időszakban a magyar hírszerző szolgálat provokatív műveletei, hogy a magyar választóközönség érzelmeire hatva az urnákhoz csábítsák őket!

Szerző: Cumpanasu Alexandru, az AID (Asociatia pentru Implementarea Democratiei- a Demokrácia Megvalósításának Szövetsége) elnöke, a CNMR (Coalitia Nationala pentru Modernizarea Romaniei- Románia Modernizálásáért Országos Koalíció) elnöke.

A szerző vállalja a felellőséget a kommentárért

Forrás: stiripesurse.ro




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük