Közúti események Hargita megye útjain (július 16., vasárnap)
Articol disponibil în:
Magyar
Română
2023 július 16-án, hajnali 3:30 körül egy 29 éves kilyéni nő, miközben személygépkocsival közlekedett a D.E.578-as európai úton Vasláb településen, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós között, elvesztette uralmát a jármű felett és az út szélén álló épületnek ütközött.
Ennek következtében a sofőr és három másik utasa, egy 36 éves nő és két férfi- 31 és 38 évesek- sérüléseket szenvedtek, őket kórházba szállítottak ellátásra.
A baleset pontos okainak és körülményeinek megállapítása érdekében az ügyészség koordinálásával folytatódnak a vizsgálatok.
Ugyanezen a napon, 16 óra 30 perc körül egy 25 éves mindszenti nő, miközben személygépkocsival közlekedett Parajdon, a 13/A országúton Korond felől Szováta irányába, eddig tisztázatlan okokból és körülmények között elvesztette uralmát a jármű felett, letért az úttestről és összeütközött egy másik, az úttesten kívül parkoló autóval.
Az eset következtében egy 20 év körüli fiatal nő sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították.
A női sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, és az eredmény nulla volt.
A rendőrség az ügyészség koordinálásával folytatja a nyomozást a baleset körülményeinek megállapítása érdekében.