Az úzvölgyi hősök csendjét feldúlja a magyarok és románok közti vita

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Száz évvel az úzvölgyi román és magyar katonák közti harcok után a Keleti Kárpátokban, a fronton elesettek nyugalmát megzavarja a nemzetközi katonatemető fölötti magyar- román vita. 1916-1917-ben több ezer román, magyar, német, osztrák, szlovák, szerb és orosz katona halt itt meg, és több száz 1944. őszén. Miért nem hagyja nyugodni a halottakat a magyarok és románok közötti vita?

Az úzvölgyi harcokban román katonák is elestek, nemcsak magyarok. A csaták rövid története felfrissítheti a temetőt etnikai alapon felosztók emlékezetét.

Az első világháború előtt az Úzvölgyén Erdélyt Moldvával összekötő út húzódott végig. A birodalmi hadsereg által készített, a front helyzetét 1916 októberében bemutató térkép szerint a katonai temető közelében akkor osztrák-magyar vámiroda állt (Zollamt), néhány száz méterrel keletebbre a román vámiroda (Vama Uzului). Az Úzvölgye ezen a környéken 600-700 méter magas volt, 900-1530 méter magas erdős hegyekkel körülvéve, egyenetlen domborzat, ami nem tette lehetővé a masszív csapattelepítést. A völgyet másodlagos hozzáférési útvonalnak tekintették a szállítási és csapatmozgatási nehézségek miatt.

Az első csaták az Úz-völgyében 1916 októberében

A Prezan tábornok irányítása alatt álló északi hadsereg feladata volt, hogy 1916 őszén Erdélyből való kivonulás során megvédje Moldvát a szorosok felé. Október 6-án a hadsereg parancsnoka utasította a hetedik osztályt, hogy megszervezze az Olt keleti részén fekvő magasságok védelmét, amely magába foglalja a Palánka (Gyimesbükk szoros) és az Úzvölgy felé vezető összeköttetést. Ezen a völgyön a határtól 6 km-re nyugatra egy ellenállási pontot terveztek. Végül ennek a divíziónak az Úz csapata keletebbre vonult vissza, majdnem a határvonalra, Úzvölgye falutól keletre fekvő magaslatokra, és az volt a parancsuk, hogy bármi áron megakadályozzák az ellenség átjutását a határon Dormánfalvára. Az első csata október 12-én kezdődött, tüzérségi bombázásokkal és a magyar csapatok előretörési kísérleteivel. A következő napokban az osztrák-magyar hadsereg a 39. hadtestet tömörítette az Úzvölgyébe, míg román részről ott volt a 27. gyalogsági ezred és egy üteg. Két napra rá egy patakba támadásra tömörült egész magyar zászlóaljat tizedeltek meg a bombázások. Az ellenség számbeli fölénye arra kényszerítette a román katonákat, hogy Úzvölgye faluból Salatruc faluba vonuljanak vissza. A Kománfalváról érkező erősítés segítségével a román csapatoknak sikerül az ellenséges katonákat a határon túlra visszaverni. Az 1916 október 27-i csatában a románok 900 hadifoglyot szedtek. Ez volt az első nagy katonai összecsapás az Úz-völgyében és a közeli magaslatokon. Ezzel egyidőben az osztrák-magyar hadsereg megpróbált áttörni a gyimesi és ojtozi szorosokon is. Ezekben a csatákban a román 7-es hadosztály 1916 októberében 1900 katonát és tisztet veszített, ebből 450 halott volt, a többit eltűntnek nyilvánították.

A Magyaros tetőért vívott harcok 1917 március 8-án

A 39. osztrák-magyar hadosztály felváltva tartott lőgyakorlatokat a zsögödi lőtéren a német ágyúkkal. 1917 március 8-án intenzív tüzérségi felkészítő után következett a támadás, az osztrák-magyar csapatot egy bajor regiment is támogatta. Egyetlen sikerük a Magyaros tető elfoglalása volt, 1,5 km-re az oroszok védte Úz-völgye falutól. 29 magyar és 4 német katona halt meg akkor, illetve 408 orosz, Doberdói Bánlaky József 1944-ben megjelent aprólékos tanulmánya szerint.

Az 1944-es úzvölgyi harcok

1944 augusztus 26- szeptember 11 között egy szovjet hadoszlop haladt előre Dormánfalva irányából Erdélybe, német és magyar határőr csapatokkal küzdött meg. Ezekben a harcokban több tucat magyar, német és szovjet katona esett el. Egy részüket, köztük legkevesebb 90 magyar katonát az úzvölgyi katonai temetőben temettek el utólag.

Az úzvölgyi katonai temető története

Az első katonai temetőt az Úz-völgyében a 39-es osztrák-magyar hadtest létesítette 1916-ban a polgári temető szomszédságában. Nem tudni, hogy a magyarok csak halott magyar katonákat temettek-e ide, vagy elhantolták az elesett ellenséges katonákat is, románokat és oroszokat. A fennebb említett magyar tanulmányban a szerző állítja, hogy az 1917 március 8-i csata után 408 orosz katonát találtak holtan és eltemették őket. Nem írja hová. Nagyon valószínű, hogy a magyarok által kontrollált területen talált román és orosz katonáknak csak egy közös sír jutott. De a katonai temetőbe temették biztosan az 1917 március 8-i csatában elesett 29 magyar és 4 német katonát. Melléjük temették az 1916 októberében, valamint a későbbi harcokban elesett magyar, osztrák és német katonákat. A halottak száma nőtt azoknak a számával, akik nem élték túl súlyos sérüléseiket. A front mögött 5- 6 kilométerrel volt egy tábori kórház, az 1916-os őszi térkép szerint.

Az első világháborúban elesett hősök temetőinek megszervezésének és megőrzésének céljával 1926-1927-ben létrehozott Hősök Társasága román szövetség átrendezte az úzvölgyi katonai temetőt. 1927-ben 1306 különböző nemzetiségű hőst temettek ide. Nevük és haláluk időpontja csak egy részük esetében volt ismert.

Az 1927-es jegyzék szerint nemcsak magyar katonákat, hanem német, orosz, román, szerb, osztrák katonákat is temettek az úzvölgyi katonai temetőbe. Ezért van nemzetközi jellege a temetőnek és nem tekinthető kizárólag magyar temetőnek. Az úzvölgyi csatákban nem csak magyarok haltak meg, hanem románok, németek, szerbek és osztrákok is. Mivel a térségben tartózkodott az osztrák-magyar hadsereg 39-es hadosztálya, amelyik főleg magyar katonákból állt, a halott magyarok több figyelmet élveztek a bajtársaik részéről, nevük és haláluk időpontja hosszú ideig rajta volt az 1917-ben állított kereszteken, amelyeket 1926-1927-ben felújítottak és nyilvántartásba vettek.

1944 augusztus- szeptemberi harcokban elhunyt magyar, német és szovjet katonákat ugyanabba az úzvölgyi katonai temetőbe temették.

A kommunista korszak alatt a temetőre fordított figyelem csökkent, ami a keresztek romlását okozta. A román hatóságok érdeklődésének csökkenése, az úzvölgyi lakosság elvándorlása szintén hozzájárult a hegyek közt, egy kevésbé járt útvonalon elhelyezkedő temető elszigetelődéséhez.

A kommunista rezsim bukása után a budapesti magyar hatóságok újra felfedezték az úzvölgyi nemzetközi hősök temetőjét, és a csíkszentmártoni magyarokkal együtt átszervezték azt, a tisztítás és megőrzés címén. A korhadt vagy hiányzó fakereszteket újakkal helyettesítették. A restaurálási munkálatok 1994-ben és 1998-ban történtek, a magyar kormány és a Bethlen Gábor alapítvány anyagi támogatásával.

Az 1918-as Nagy Egyesülés centenáriumának kontextusában a dormánfalvi polgármesteri hivatal pályázatot nyújtott be a Művelődésügyi Minisztériumhoz az úzvölgyi nemzetközi hősök temetője elrendezésére, amire 65.000 lejes támogatást kapott. A rendezéshez szükséges további összeget, 300.000 lejt helyi forrásokból és a Nemzetvédelmi Minisztériumtól kapták. 52 kőkeresztet helyeztek el az ismeretlen katonáknak és egy keresztet is emeltek. Egy hivatalos bejelentés szerint az avatóünnepségre május 17-én kerül sor.

Az úzvölgyi nemzetközi temető „magyarosítása”

A magyar hatóságok 1994-1998-ban történt temetőrendezése annak magyarosítására irányult, amit a feliratok is bizonyítanak. Dicséretes, hogy a magyar történészek az 1916-1917-es és 1944-es harcokban elesett katonák többségének nevét azonosították. A 39-es divízió székhelye a szlovákiai Kassán volt. Az osztrák-magyar hadsereg ezen hadosztályához magyar és szlovák katonákból álló ezredek taroztak, a szlovák katonák nevei magyarosítva vannak feltüntetve. A márványtáblákon néhány száz név szerepel, ami azt mutatja, hogy az 1306-os számig más, román, orosz, azonosítatlan katonák sírja van.

A sajtó szerint a nem magyar katonák sírját meggyalázták a nemzetiség megváltoztatásával, ismeretlen magyar katonaként kezelve őket. Például az 1927-es regiszter szerint a 763-as sírhelyen Gheorghe Cosma román katona volt eltemetve. 1917 március 29-én halt meg. A magyar egyesületek által 1994-ben elkövetett temetőgyalázást követően Gheorghe Cosma sírján ismeretlen magyar katona feliratú kereszt szerepel.

A temető bejáratánál található magyar, román, német és angol nyelvű tájékoztató tábla szerint az osztrák-magyar és német hadsereg első világháborúban elesett katonáinak 650 sírja található itt. Szó sincs román vagy orosz katonákról! A 650 és 1306 közötti különbség sehol sincs. Vagy valaki nem tudott számolni 1994-ben? Vagy a nem magyarok sírja nem számított? Úgy értsem, hogy a magyar aktivisták elismerik, hogy a magyar katonai hatóságok nem temették el az 1916-1917-es harcokban elesett román és orosz katonákat?! Ez súlyosabb, mint az 1994-es temetőgyalázás, mert ha tagadjuk a román és orosz katonák eltemetését, akkor úgy lehet érteni, hogy a „hős” magyar katonák nem tartották tiszteletben a hatályos nemzetközi megállapodásokat az ellenség elhunyt katonáira vonatkozóan!

Az információs táblán elkerülhetetlen volt feltüntetni a magyar katonák hőstetteit, akik elfoglalták a Magyaros tetőt 1917 március 8-án! Nem állták meg, hogy ne hamisítsák a történelmet, azt állítva, hogy a magyar hadsereg csupán egyórás meglepetésszerű támadással elfoglalta a Magyaros tetőt. Elfelejtették megemlíteni, hogy a tüzérség sortüze megelőzte a támadást. Nehogy már a 408 orosz katonát a magyar hadsereg lőgyakorlati puskatüze ölte volna meg, és nem az intenzív bombázás!

A temető kapujánál található néhány verssor sokkal érdekesebb, mert a magyar propaganda eszköztárának részét képezi: „Erdély határát jelző hegyeken harcoltak/ és már szabadnak látták a szép Székelyföldet…/ Hősiesen harcoltak a hazáért/ Sírjuk itt emelkedik a szabad földön!” Íme, a két világháború hőseinek sírjai is a magyar irredentizmus propagandájának eszközévé váltak!

Ezek a román népet sértő verssorok arra késztetnek, hogy feltegyem a kérdést, miként jöhetnek a magyar hatóságok Romániába és helyezhetnek el ilyen jellegű plakátokat ahová akarnak, a románok érzékenységének tiszteletben tartása nélkül. Tavaly Kelemen Hunor felhívta a románok figyelmét, hogy a centenáriumi megnyilvánulásokkal ne érintsék érzékenyen a magyarokat. Azt kérdezem tőle: a magyarok sértegethetik a románokat? Csak a magyarok reklamálhatnak érzéseik megsértése miatt? Például a néhány kilométerrel északabbra fekvő sósmezői nemzetközi temetővel és síremlékkel kapcsolatban a magyarok a temető elrománosítását reklamálták.

Az úzvölgyi nemzetközi temető körül kialakult magyar-román botrány

A temető egy részének átrendezése a román katonák emlékére média és diplomáciai botrányt váltott ki a magyarok és románok között. A magyarok temetőgyalázással vádolják a románokat az 1917-es temető tervre hivatkozva, mellőzve az 1927-es temetőelrendezést. A sírok meggyalázása súlyos tett, a büntető törvénykönyv által büntetett bűncselekmény. A dormánfalvi polgármester azt állítja, hogy az 52 kőkeresztet a temetőnek egy olyan parcellájára helyezték, ahol nem voltak más keresztek, tehát szó sincs sírgyalázásról. A kereszteken nem szerepelnek nevek, ami azt jelenti, hogy általuk a temetőben eltemetett katonák emlékének tisztelegnek, nemzetiségtől függetlenül.

Láttuk, hogy az 1927-es elrendezés szerint nemzetközi temetőt 1994-ben magyarosították. Hol voltak akkor a román hatóságok? Hol volt az akkori dormánfalvi polgármester? Hol volt a Hősök Társasága? Sajnálatos, hogy az 1918-as Nagy Egyesülés összefüggésében és főleg a finanszírozások miatt megjelentek a román papír-hazafiak. Nem vitatom a jogainkat, a románok jogait, hogy tiszteljék az 1916-1917-es csatákban az Úz-völgyében elesett katonáikat. Tévedek, ez nem jog, ez kötelesség. De miért csak most jutott eszükbe? Miért nem tett semmit a dormánfali városvezetés 30 éven keresztül a temetőért?

A tiltakozók által felvetett másik probléma a területiség. A temetőt a Csíkszentmárton község követeli a 2010/299-es Kormányhatározat 15-ös függelékére hivatkozva. Valóban, a dokumentum szerint a temető Csíkszentmárton község közvagyoni leltárában jelenik meg. Azonban a hivatkozás helytelen, mivel a temetőt a csíkszentmártoni helyi tanács javaslata alapján vezették be automatikusan a leltárba, a 2007/20-as sz. helyi tanácshatározat alapján. A kormányból senki nem ellenőrizte az adatok valódiságát, a helyi hatóságok korrektségére alapozva.

Az interneten nem találtam a dormánfalvi közjavak nyilvántartásának dokumentációját. 2010-ben a dormánfalvi önkormányzat kötelessége lett volna jelezni a csíkszentmártoni önkormányzattal fennálló közigazgatási konfliktust. A munkálatok finanszírozási kérelméhez csatolt dokumentáció tartalmaz egy telekkönyvi kivonatot, amelyik bizonyítja, hogy a temető Dormánfalva területén fekszik.

Legalábbis az 1968-as közigazgatási reformig Úz-völgye falu Csíkszenmártonnal volt határos. A cikk elején említett 1916-os térkép is azt mutatja, hogy a Románia és Magyarország közti határ Úz-völgyétől keletre húzódik. Az 1968-as közigazgatási reform átalakította az egész ország adminisztratív területi egységeit. Bákó és Hargita megye közti határ valahol az Úzvölgyén húzódik, de a pontos mérések hiánya különböző értelmezéseknek ad helyet. Dormánfalva és Csíkszentmárton közti határvita többéves, de nem a temető váltotta ki, hanem az erdők iránti „érdeklődés”.

A halott harcosok, köztük az ellenségek sírjainak tiszteletben tartása a nemzetközi szerződések által vállalt kötelezettség. 2008-ban Románia és Magyarország között további szerződés jött létre. A temetők megőrzése és fenntartása nem sértheti a másik fél érzéseit. A hibákat korrigálni kell, és a románok és a magyarok közötti harmóniának legalább a temetőben jelen kellene lennie.

Felteszem a kérdést, vajon ez a sajnálatos incidens, amit egyes román és magyar hazafiak túlbuzgósága váltott ki, nincs-e kihasználva a magyar fél részéről a közelgő europarlamenti választások összefüggésében. A temetőrendezés már tavaly ismert volt, de csak most, a választási kampány idején hozták nyilvánosságra a témát. Vajon miért csak most tudja meg a román és magyar közönség? Kérdezem, mert nem ez a magyar választási kampány egyetlen szélsőséges románellenes eszköze.

Látom, hogy az RMDSZ szélsőséges eszközökhöz nyúl a választási kampánya során. Például Csoma Botond úr, RMDSZ képviselő a román parlamentben, a hazugságot és a gyűlöletkeltést népszerűsíti ebben a kampányban: „Akik ellenünk vannak, azt akarják, hogy ne legyen magyar képviselet, ne érvényesüljön a nemzeti érdek, vegyük le a zászlót és zárjuk be a magyar iskolát. Május 26-án eldől, hogy a magyar összefogás győz, vagy a román nacionalizmus”. Nem tudom, honnan veszi, hogy a románok be akarják zárni a magyar iskolákat. Vajon a képviselő ezen kitalációját felvállalja az RMDSZ?

Jó pár éve a magyar tanulókat elkülönítették a románoktól és külön iskolák létesültek. Most a közös temetőben fekvő hősöket akarják szétválasztani. Nem hagyjuk a halottakat sem nyugodtan örök álmukat aludni a magyar-román viszály nélkül. Mi jöhet még?

Kelemen Hunor úr álláspontja

„Tisztelt Diaconescu Úr,

Köszönöm, hogy igényelte az álláspontomat az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban. Megpróbálom csak néhány szempontra korlátozni magam, és nem fogom felsorolni azokat a történelmi forrásokat, amelyek bizonyítják, hogy a két világháború idején az úzvölgyi csatákban kinek volt több halottja.

Csak azt tudom elmondani, hogy a XXI. században minden katona, aki a két világháborúban halt meg, megérdemli, hogy megemlékezzenek róla és megtiszteljék, és megpróbáljuk megérteni, hogy nem fegyveres konfliktusok biztosítják a jó megértést különböző népek között. Legalábbis a két világháború megmutatta nekünk ezt.

És most nézzünk meg néhány konkrét szempontot. 1917-től azon a helyen egy katonai temető létezett. A dokumentumok, kutatások megerősítették, hogy oda temették az osztrák-magyar hadsereg katonáit, akik az első világháborúban az osztrák-magyar hadsereg és az orosz hadsereg közötti harcban haltak meg. A forradalom utáni években – mert csak akkor volt lehetséges – megpróbáltuk újjáépíteni ezt a temetőt, és megőrizni azok emlékeit, akik meghaltak az úzvölgyi csatákban.

A csíkszentmártoni hatóságok valóban gondoskodtak ezekről a sírokról, és senki sem állította meg a dormánfalvi vagy a Bákó megyei embereket, hogy kutassanak, terjeszkedjenek ki, egy új parcellát alakítsanak ki és emeljenek emlékművet a román katonák emlékére, akik az úzvölgyi csatákban vesztették életüket, függetlenül attól, hogy ez tényleg a szóban forgó katonai temető környékén történt-e, vagy 12 km-el Dormánfalvához közelebb- amely egyébként a helyi hatóságoktól elfelejtett, kevésbé tanulmányozott hely, annak ellenére, hogy számos történelmi forrás a román hadsereg ezen a területen bekövetkezett jelentős veszteségeiről beszél a második világháború idején. De mindenképp közelebb Dormánfalvához, mint a jelenlegi hely, ahol a dormánfalvi hatóságok, tüntető módon, betonkereszteket próbálnak emelni.

Mi sem vitatjuk, nem vitattuk, és nem fogjuk vitatni senkitől a hőseiről való megemlékezési jogát. Sőt bátorítjuk erre, de meggyőződésem, hogy ezt úgy kell tenni, hogy legalább 100 év után közösségeink békében élhessenek egymás mellett.

A halott hősök tisztelete arra kötelez bennünket, hogy felelősségteljesebbé, empatikusabbá váljunk, közösségeink képviselői párbeszédet folytassanak, és esetleg azoknak az államoknak a képviselői is, amelyek egy bizonyos történelmi időszakban katonákat veszítettek a harctéren. Amit a dormánfalvi hatóságok tettek, figyelmen kívül hagyja a hatályos jogszabályokat, a jóérzést, a szomszéd iránti tiszteletet, függetlenül attól, mit gondolsz a múltról és jelenről.

Ami szigorúan az adminisztratív szempontot illeti, a dolgok világosak. Az egyetlen hivatalos dokumentum jelenleg a 299/2010 Kormányhatározat, amely igazolja Csíkszentmárton közterületét, és amely szerint a temető Csíkszentmárton község közjavainak leltárában szerepel.

Gondoljon bele, mi lenne a reakciója, ha bemennék az Ön udvarára, anélkül, hogy engedélyt kérnék, vagy anélkül, hogy köszönnék, és építkezési munkálatokba kezdenék az Ön beleegyezése nélkül?

Egy dolgot kértünk és kérünk: a temető, amelyben dokumentált kutatások voltak és amelyik Csíkszentmárton község gondozásában van, és ahová az osztrák-magyar hadsereg katonái vannak eltemetve, maradjon abban az állapotban, ahogy az a dormánfalvi hatóságok önkényes behatolása előtt volt, állítsák helyre az eredeti állapotot, ami után kezdődjenek tárgyalások a Románia által aláírt és elfogadott nemzetközi megállapodások és a belső törvények előírásai szerint, a közös megoldás elérése érdekében. Nem ellenezzük egy új parcella megnyitását egy olyan területen, ahol nincsenek azonosított sírok, ahol nem történik egyetlen katona emlékének megsértése, annak érdekében, hogy tiszteleghessenek a román hadsereg hősei előtt, de, ha lehetséges, az új parcella ott legyen, ahol a történelemből ismert csaták folytak, vagy ha nem, a már meglévő temetőben, de nem, és ismétlem, ezen betonkereszteknek más sírokra történő építésével.

Pontosítanom kell még egy dolgot: az RMDSZ nem használ szélsőséges eszközöket a választási propagandában, az RMDSZ nem kereste és nem találta ki a témát. A május 17-i a temetőavatás időpontját nem mi határoztuk meg, áprilisban nem mi kezdtük meg a munkát ezen a szent földön, és nem mi voltunk azok, akik Dormánfalva adminisztratív területére léptek, az események folyása éppen ellenkezőleg volt.

Csoma Botond úrral kapcsolatos állításai nem helyesek, nem a hazugságot és a nemzetiségi gyűlöletet propagálja ebben a kampányban. Amit Ön kritizál az könnyen bizonyítható a marosvásárhelyi katolikus gimnáziummal kapcsolatban a napokban néhány parlamenti tag által benyújtott panasszal vagy a 215/2001-es törvény vagy más, a kisebbségek nyelvének, szimbólumainak használatát, ezen közösségek nemzeti, nyelvi, vallási identitásának megőrzését biztosító törvények gyakorlatba ültetésének folyamatos megakadályozási kísérletével.

Nincs szó magyar képviselő által kitalált dologról, hanem cselekedetekről és kezdeményezésekről beszélünk, és gyakran a már végrehajtott döntésekről. Megértését köszönöm.

Tisztelettel, Kelemen Hunor.”

Utóirat: Köszönjük Kelemen Hunor úrnak az udvariasságát, amellyel válaszolt a kérésemre. Azt hiszem, ez a párbeszéd kezdeti formája.

Megjegyzéseit illetően rámutatok, hogy a katonai temetők nem pontosan a csatatéren vannak, de a közelben, ahol a feltételek megengedték. A magyar katonák nem a temető helyén haltak meg, hanem néhány kilométeres körzetben, ahol a csaták zajlottak. A cikkben rámutattam a főbb csatákra a térségben. Szemtől szembe a magyar katonákkal ott voltak a román és orosz katonák. A halott románok és oroszok a magyarok kontrollálta övezetben maradtak, vagy a román és orosz sebesült hadifoglyokat, akik később haltak meg, a magyar katonák temették el.  Nem volt sem erkölcsös, sem higiénikus az ellenség halottait a harctéren hagyni.

Másodsorban, nem szabad elfelejteni, hogy 1926-1927-ben a temetőt átszervezték és idehozták a csaták helyszínének közelében azonosított tetemeket, ahová a háború okozta sietség miatt eltemették.

Az úzvölgyi temető jogi alapja az 1926-1927-ben átszervezett nemzetközi temető, nem az 1916-1917-es temető. A temetőt nem lehet az 1918 előtti állapotába hozni.

Csoma Botondot illetően úgy gondolom, hogy szándékosan túloz, mert senki nem állította Romániában, hogy a magyar iskolákat be akarják zárni. Az ellentmondásos körülmények között létrejött iskolával kapcsolatos vita, mint például a magyar római katolikus líceum Marosvásárhelyen, nem terjeszthető ki a teljes magyar oktatás helyzetére Romániában.

Sajnálom, hogy Kelemen Hunor úr kitért a cikkben feltett, a temető bejáratánál elhelyezett, románokat sértő feliratú bannerekre vonatkozó kérdéseimre történő válaszadás elől.

Forrás: Marius Diaconescu adevarul.ro