Piatra Neamț az Országos Turisztikai Vásáron

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Piatra Neamț megyei jogú város részt vesz az Országos Turisztikai Vásáron, a turizmus ágának szentelt legnagyobb belföldi eseményen. Annál is inkább, mert 2017 a Tartós Turizmus nemzetközi Éve a fejlesztésért.

A fővárosi Romexpo C3-as pavilonjában elhelyezkedő standot már a nyitás napján (csütörtök, február 16) számos potenciális turista kereste fel. Az érdeklődőket vasárnapig, február 19-ig várják. Az ország négy szegletéből érkezők, de külföldiek is érdeklődtek Piatra Neamț felfedezhető természeti szépségei iránt, amelyekről a várost képviselők szívesen beszámoltak.

A turisztikai vásáron jelen volt Dragoș Chitic polgármester is, egyike azon kevés városatyáknak, akik személyesen is részt vesznek a turizmus népszerűsítésében az ilyen jellegű eseményeken.

„A turizmus nagyon fontos összetevője a helyi gazdaságnak, amelyet szeretnénk fejleszteni. Ezért idén is, mint minden évben, részt veszünk az év eleji és az őszi turisztikai vásárokon”, nyilatkozta Dragoș Chitic.

A Piatra Neamț-i Turisztikai Információs Központ képviselőin kívül a Garda Apulum négy tagja is jelen van a standnál, akik a május 27-28- án megrendezendő Petrodava Dák Fesztivált népszerűsítik. Ez alkalommal a szervezők felfedtek néhány programrészletet. Az újdonságok közé tartozik, hogy a fesztivál idén kétnapos lesz és nagyobb számú szereplő vesz részt a történelmi szerepjátékokban.

„Tavaly rendeztük meg első ízben a Fesztivált. Szeretnénk hagyománnyá tenni és megfelelően népszerűsíteni. Épp ezért van jelen standunknál a Piatra Neamț-i születésű, Gyulafehérváron élő történész, Liviu Zgârciu”, tette hozzá Dragoș Chitic.

A polgármester találkozott Mircea Titus Dobre turisztikai miniszterrel és Mihai Darabannal, az Országos Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Ezek a találkozók hasznosak a helyi turizmus fejlesztése érdekében, a turisztikai vásár pedig a legmegfelelőbb hely a Pietricica lábánál fekvő város népszerűsítésére. Ha 2016-ban 56.000 látogató kereste fel a várost, idén az országból, illetve külföldről érkező látogatóknak még több okuk lesz idejönni.

„Örvendetes, hogy tavaly 10%-al nőtt a Piatra Neamț-ra látogatók száma, ami azt jelenti, hogy erőfeszítéseink eredménnyel jártak. A turisztikai vásáron keresztül lehetőséget kínálunk a környék turisztikai tevékenységű cégeinek, vendéglátósoknak, hogy ingyen reklámozzák magukat a mi standunknál. Remélem, hogy jelenlétünk a vásáron hozzásegíti az utazókat városunkat választani látogatási célpontként és ezzel nagyobb számú látogatóra számítunk. Örülök annak, hogy Piatra Neamț és Târgu Neamț Önkormányzatai, valamint a Neamț Megyei tanács együtt vagyunk. Úgy gondolom, hogy a megye együttes népszerűsítése, amely magába foglalja a településeket, sokkal hatékonyabb”, mondta Dragoș Chitic, Piatra Neamț polgármestere.

Andreea Trăsnea

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy