A Román Kultúra Napja- 174 éve született Mihai Eminescu költő

Articol disponibil în: Magyar Română

2010-ben a képviselőház elfogadott egy törvénytervezetet, amely Mihai Eminescu költő születésnapját – január 15-ét – a román nemzeti kultúra napjává nyilvánította.

A Nemzeti Kultúra Napja más európai országokban is az egyes országokat képviselő kiemelkedő kulturális személyiségek előtt tiszteleg. Spanyolországban például Miguel de Cervantes halálának napján, Portugáliában pedig Luis de Camoes költő születésének napján ünneplik a kultúra napját.

A moldovai hatóságok is úgy döntöttek, hogy Mihai Eminescu születésnapját a Nemzeti Kultúra Napjává teszik.

Eminescu elsöprő személyiség volt, aki intelligenciájával, memóriájával, intellektuális kíváncsiságával, európai szintű műveltségével, nyelvi gazdagságával és bájával nyűgözte le kortársait. Ezért mondhatjuk, hogy „Eminescu nélkül mások, és szegényebbek lennénk” – írta Tudor Vianu.

Mihai Eminescu hatalmas életművet hagyott maga után, amely több száz oldalnyi verset, prózát, drámavázlatot, fordításokat, átdolgozásokat és adaptációkat, egy szanszkrit nyelvtan vázlatát és egy rímszótárat tartalmaz.

Egész munkásságára hatással voltak korának nagy filozófiai irányzatai, de az ókori filozófia is, Hérakleitosztól Platónig, a romantika gondolatrendszerei, Arthur Schopenhauer, Immanuel Kant vagy Hegel elméletei, sőt a buddhista filozófia is.

Kéziratait, 46 kötetet, mintegy 14 ezer oldalt, Titu Maiorescu 1902-ben a Román Akadémiának adományozta. 1948-ban Eminescut posztumusz a Román Akadémia tagjává választották.

Dan C. Mihăilescu irodalomkritikus egy Eminescu-portréban így fogalmazott: „Ahhoz, hogy őszinték és hitelesek legyünk, amikor Eminescuról beszélünk, először újra kell olvasnunk őt (…) A Bécsben és Berlinben németül és franciául tudó román diák egyszerre akart vallástörténetet, csillagászatot, filozófiát, fizikát, etnopszichológiát, geopolitikát magába szívni, metafizikát és elkötelezett újságírást művelni. Egy romantikus lélek, aki az egyetemes harmóniának szentelte magát, de akit a vallah politika darálója a semmivé zúzott. Milyen magasztosabb és ugyanakkor szomorúbb románsági leckét lehet elképzelni?”

*****

Mihai Eminescu 1850. január 15-én született Botoșani-ban, Gheorghe Eminovici földműves 11 gyermeke közül hetedikként.

1860-ban beiratkozott a Cernăuți-i Német Líceumba, de 1863-ban magántanulóként visszalépett, mivel nem bírta az iskolai fegyelmet. 1864-ben a botoșani-i udvarban volt fénymásoló, 1865-től pedig tanárának, Aron Pumnulnak a könyvtárának a gondnoka.

Ennek halála után Erdélybe ment, a Balázsfalvára és Nagyszebenbe, ahol gimnáziumi tanulmányait folytatta, majd Bukarestbe, a Tardini-Vlădicescu színtársulatot követve. Másoló és súgó lett Iorgu Caragiale (1866-1868) és Mihail Pascaly (1868) társulatában, bejárta az egész országot, majd a bukaresti Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol súgóként dolgozott.

1869 és 1872 között Mihai Eminescu Bécsbe ment, hogy a filozófiai és jogi karon tanuljon. Itt diákszervezetekben tevékenykedett, és 1872-ben megismerkedett élete szerelmével, Veronica Micle-vel (1850-1889) – aki akkoriban a nála 33 évvel idősebb Stefan Micle egyetemi tanár felesége volt, és két 6 és 4 éves lányuk volt. Tagja lett a „România” irodalmi-társadalmi társaságnak és a „România jună” irodalmi-tudományos társaságnak is, és megismerkedett az akkor még joghallgató Ioan Slavici-al, akivel mély barátságot kötött.

Visszatért az országba, és Iaşi-ban telepedett le, ahol 1874-től 1877-ig élt. A Központi Könyvtár igazgatója, helyettesítő tanár, Iași és Vaslui megyék iskolareferense, a „Curierul de Iași” című újság szerkesztője volt. Továbbra is publikált a „Convorbiri Literare” című lapban. Jó barátságot köt Ion Creangával, akit ő mutat be a Junimea-nak. Anyagi helyzete bizonytalan, családi problémái vannak, és szerelmes Veronica Micle-be.

1877-ben Bukarestbe költözött, ahol 1883-ig a Timpul című lap szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Kivételes kiadói tevékenységet folytatott, de itt romlott meg az egészsége. Ekkor írja nagy verseit (Scrisorile, Luceafărul stb.).

A költő 1883 júniusában, túlhajszolva, súlyosan megbetegszik, és Dr. Șuțu kórházába, majd egy Bécs melletti intézetbe kerül. Decemberben jelenik meg „Poezii” című kötete, Titu Maiorescu előszavával és válogatott szövegeivel (ez az egyetlen kötet, amelyet még Eminescu életében kinyomtattak).

Mihai Eminescu 1889. június 15-én kétes körülmények között meghal Șuțu doktor egészségházában.

A Românul újság másnap a hírekben közölte: Eminescu nincs többé. A költő holttestét a Sf. Gheorghe templomban ravatalozták fel, egy egyszerű, fenyőágakkal díszítve. C. Bărcănescu vezényletével a kórus a „Mai am un singur dor” című litániát adta elő. Az ortodox istentisztelet és Grigore Ventura beszéde után a halottaskocsi, amelyet csak két ló vontatott, az egyetem felé vette az irányt, ahol Dimitrie Laurian második gyászbeszédét mondta el. Ezután a menet, amelyhez különböző járókelők is csatlakoztak, elindult a Calea Victoriei, Calea Rahovei mentén, majd a Șerban Vodă temető, a mai Bellu temető felé vette az irányt. A bukaresti Tanárképző Normáliskola négy diákja a vállán vitte a koporsót a sírhoz, ahol a Bellu temetőben a „szent hársfa” alá temették, ahogyan maga Caragiale írta „Nirvánában” című nekrológjában.

1948. október 24-én posztumusz a Román Akadémia tagjává nyilvánították.

Mihai Eminescut a románok legnagyobb költőjének tartják, verseket és prózát írt, de intenzív újságíró is volt. A Timpul-ban megjelent cikkei őszinte, gyakran felkavaró röntgenfelvételek voltak a kor politikai életéről.