Bányavárosból a fiatalok számára vonzó várossá válik Balánbánya
Articol disponibil în:
Magyar
Română
A 2014-2020-as Regionális Operatív Programon keresztül megvalósuló „Ágazati inkubátorház létesítése Balánbányán” 7.060.556 lej összértékű beruházás második finanszírozási szerződését december 27-én, hétfőn írták alá Balánbányán.
Gheorghe Iojiban, Balánbánya polgármestere „a helyi gazdaságfejlesztés fő generátorának” nevezte a leendő üzleti inkubátorházat, nagyra értékelve, hogy ezzel a beruházással a közösség egyik legnagyobb problémáját, a munkahelyek hiányát fedezik. A polgármester egyúttal kitért arra is, hogy ez az inkubátorház lehetőséget kínál a cégeknek új tevékenységek megnyitására, más befektetők bevonásával, hozzájárulva a fiatalok hazatéréséhez.
Orbán Loránd Levente Balánbánya alpolgármestere elmondta, hogy ez az inkubátorház lehetőség a városnak, Hargita Megye Tanácsával együttműködve a helyi fejlődés és a közösségi integráció javára válik a regionális fejlődés dinamikájában, jövőképet és lehetőségeket adva a fiataloknak.
Bíró Barna Botond, a Program- és Projekt Főigazgatóság koordinátora, Hargita Megye Tanácsának alelnöke nagyra értékelte az intézmény szerepét a vállalkozói környezet számára az üzleti kapcsolatok fejlesztését elősegítő környezet megteremtésében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a két új, székelykeresztúri és balánbányai vállalkozói inkubátorház erős alapot jelent majd a Hargita megyei vállalkozói szellem fejlődéséhez, hozzájárulva a gazdaság fejlődésének dinamikájához, ami magával vonja új munkahelyek teremtését és a munkaerő, valamint a fiatal tehetségek elvándorlásának megállítását.
A volt óvoda épületének felújításával legalább 15 vállalkozás befogadására lesz alkalmas a hely, mintegy 35 új munkahelyet teremtve.
A projekt megvalósítási ideje 32 hónap, ezalatt, és a befejezést követő két éven belül szakmai képzésben részesülnek azok a cégek, amelyek az inkubátorházban vállalkozást fejlesztenek majd – mondta Peli Levente, a Programok és Projektek Főosztály vezérigazgató-helyettese.