Borboly nyilvánosan kéri Buntát: vonja vissza előzetes keresetét

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Veszélyeztetve van a CNC marós szakosztály beindítása
Borboly Csaba arra kéri Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert, hogy vonja vissza a 46/2016os számú megyei tanácshatározat kapcsán benyújtott keresetét. A határozat alapján 44 ezer lejt utal ki a megyei tanács egy olyan műhely megépítésére, amely a fent említett marógép befogadására szolgálna, és amelyet az ősszel induló tanévtől a Bányai János szakközépiskola egy szakosztálya használna. A benyújtott kereset alapján, ha a megyei tanács nem szünteti meg a 46/2016-os határozatot, amelynek a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szerint nincs is jogalapja, az ügy bíróság elé kerül.
Borboly Csaba hangsúlyozta a szakoktatás fontosságát a fiatalok szülőföldön maradásában és munkahelyek teremtésében. A megyeelnök arra kéri Bunta Levente polgármestert, hogy vonja vissza előzetes keresetét és a bírósági eljárás elkezdődésével ne veszélyeztesse egy szakosztály megalakulását.
Egy 2013-as gyárlátogatást követően vetődött fel a szakosztály létrehozásának szükségessége, amelyet jogi és anyagi akadályok leküzdésével sikerült végre megalakítani.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy