Csíkszereda Polgármesteri Hivatala körülbelül 50 tömbház hőszigetelésére ír ki pályázatot

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere nyilatkozata értelmében a pályázat nagy részét uniós forrásból szeretnék finanszírozni, ugyanakkor kormánytámogatást is szeretnének igénybe venni. Jelenleg a pályázatok előkészítése, a megvalósíthatósági tanulmányok és a dokumentációk előkészítése zajlik.

A cél, hogy a benyújtási időszak kezdetére a pályázatok elő legyenek készítve, ezért intenzív munka folyik. Ha sikerül megnyerni a finanszírozást, a munkálatok jövő évben kezdődnek majd el.

Kormánytámogatást is szeretne igénybe venni a polgármesteri hivatal a kisebb tömbházak vagy a tömbházak lépcsőházai számára, amelyekre nem igényelhető uniós támogatás. Szőke Domokos elmondta, hogy ebbe a kategóriába körülbelül 10 tömbház tartozik, ezek esetében is készülnek pályázatok és megvalósíthatósági tanulmány.

Az alpolgármester tájékoztatása értelmében egy tömbháznál a munkálatok már áprilisban megkezdődnek, mert a szerződést a munkálatokra már tavaly megkötötték, két másik esetben kiírták a közbeszerzési eljárást.

Az utóbbi időben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a város tömbházainak hőszigetelésére fektetett hangsúlyt, a munkálatokat úgy uniós, mint kormánytámogatásból finanszírozták.

2007- el kezdődően több mint 100 tömbházat hőszigeteltek. A lakók nagy érdeklődését a program iránt a térségre jellemző hideg időjárás és az ebből adódó magas fűtésszámla motiválta.

A lakók rájöttek a hőszigetelés hasznosságára, számítások szerint egy hőszigetelt tömbházban lakók 20%-al kevesebbet fizetnek fűtésre, ami nem elhanyagolandó szempont tekintve, hogy Csíkszeredában szeptembertől áprilisig fűtenek. Olyan évek is előfordultak, amikor a Városgazdálkodási Vállalatnak még májusban is kellet fűtenie a hideg miatt.

Forrás: administratie.ro

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy