Erdélyi Ifjúsági Egyesület
Articol disponibil în:
Magyar
Română
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület nemzetközi ifjúsági csereprogramot szervez március 16. és 23. között Székelykeresztúron ’YOUth VOTE!’ címmel. A programon 30 fiatal vesz részt Romániából, Spanyolországból, Magyarországról, Franciaországból és Portugáliából. A program arra irányul, hogy a résztvevők elemezzék a fiatalok hozzáállását a helyi, nemzeti és európai parlamenti választásokhoz. Olyan fiatalok vesznek részt, akik legalább egyszer már szavaztak, de olyanok is, akik még nem.
A projekt úgy a kelet európai, mint a nyugat európai fiatalok szavazási részvételét hivatott megvitatni. A 2009-es Európa parlamenti választásokon a 25 év alatti fiatalok 71%-a nem ment el szavazni. Ugyanakkor a következő kérdésekre is válaszokat keres a projekt: Mi tartja távola fiatalokat a szavazóurnáktól? Meggyőzhetők-e a fiatalok, hogy leadják voksukat: nem megvesztegetéssel, hanem az érdeklődésük felkeltésével? Bír-e a társadalmi hálózat akkora befolyással, hogy a fiatalokat szavazásra serkentse?
A projekt célja, hogy tudatosítsa a fiatalokban a szavazás fontosságát, hiszen így befolyásolhatják jövőjük alakulását.
A résztvevők 5 kisfilmet is készítenek „menj szavazni!” témában. Három ezek közül a szavazáson való részvétel jótékony hatását mutatja be, kettő a szavazástól való távolmaradás következményeire teszi a hangsúlyt. A kisfilmek egy helyi ifjúsági központban és két iskolában, (17-18 éveseknek) kerülnek bemutatásra.
Szakértők teszik érthetőbbé a témát és egy általános kép kialakulást a fiatalokban a célközönség elérésével kapcsolatban, a romániai választóközönség jellemzőit illetően. Két szakember segítségére számíthatnak a fiatalok a kisfilmek elkészítésekor.
A tematikus tevékenységek mellett az ifjúsági csereprogram különböző kulturális programokat is magába foglal annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a résztvevő országok fiataljai közötti interkulturális párbeszédet.
A résztvevők Youthpass igazolványt kapnak, amely a program során elsajátított képességeiket ismerteti.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Nagy Géza Attila
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület elnöke