Kisméretű repülőtér megvalósítására tett erőfeszítések

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Légi közlekedési stratégiáról tárgyaltak a Régiók Bizottságában

Borboly Csaba a kisrepterek témájában szólalt fel.

„Erősíteni kell a régiók összeköttetését, és ebben a regionális jellegű kisreptereknek nagy szerepük lehet”, jelentette ki Borboly Csaba a Területi kohéziós politika és uniós költségvetés szakbizottság július 4-i ülésén tett felszólalásában, Brüsszelben. Hargita Megye Tanácsának elnöke a légiközlekedési stratégiáról szóló véleménytervezethez szólt hozzá, és a regionális kisrepterek jelentőségéről, illetve az ez irányú Hargita megyei törekvésekről beszélt. Hargita Megye Tanácsának elnöke a légiközlekedési stratégiáról szóló véleménytervezethez szólt hozzá, és a regionális kisrepterek jelentőségéről, illetve az ez irányú Hargita megyei törekvésekről beszélt.

A megyeelnök szerint az ilyen jellegű repterek nemcsak személyszállítás szempontjából fontosak, hanem egészségügyi és katasztrófavédelmi téren is; példának hozta fel a szervátültetést vagy az erdőtüzek megfékezését, amelyek esetében a légikikötő rendkívül fontos lehet, főleg ott, ahol nincs autópálya, vagy ahonnan nagy távolságra található nagy repülőtér. Ebben a kérdésben a szükségesnél kisebb szerepük van a helyi hatóságoknak, ami a kis régióknak hátrány, miközben a nagyobb repülőterek veszteségesek, főleg az évi egymillió utasnál kisebb forgalmúak, ezért is kell erősíteni a regionális repülőtereket. Borboly Csaba a kisrepterek támogatása mellett érvelt, és a jó gyakorlatok uniós szintű ismertetését szorgalmazta; úgy véli, meg kell tartani azt a gyakorlatot, hogy az évi 200 ezernél kevesebb utast kiszolgáló repterek kaphatnak állami támogatást. Jónak tartotta a javaslatot, hogy a légi irányítás távolról is történhessen, mert azzal, hogy egy légiirányító több repteret is kiszolgál, a kisrepterek költségeit csökkenteni lehet.

Ulrika Carlefall Landergren raportőr, a jelentéstervezet készítője válaszában megköszönte a kisrepterek kérdésének felvetését, és vállalta, hogy Borboly Csaba javaslatai közül többet is belefoglal a dokumentumba.

A szakbizottság napirendjén szerepelt a Juncker- tervként emlegetett Az európai strukturális és beruházási alapok egyszerűsítése a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából című dokumentum is. Az eszerinti finanszírozás túl bürokratikus, egyértelműbb szabályozásra és egyszerűsítésre lenne szükség, főleg azon pontjaiban, amelyek különböző értelmezésekre és ennek következtében rossz közbeszerzésekre vagy visszaélésekre adnának lehetőséget, hangsúlyozta hozzászólásában Borboly Csaba.

A légiközlekedési stratégiáról szóló véleménytervezet megállapításai uniós szintű visszaigazolást jelentenek a kisrepterek fejlesztése érdekében tett Hargita megyei erőfeszítésekre. A dokumentum hangsúlyozza ezek fontosságát a gazdasági növekedés, a munkahelyek, a kereskedelem szempontjából, mivel a repülés a peremterületek és a gyéren lakott térségek számára is hozzáférést nyújt a nagyobb közös piacokhoz. A véleménytervezet szerint a repülőterek és a légi fuvarozás fejlesztésében a helyi és regionális önkormányzatoknak igen fontos szerep jut, mivel ők felelősek a lakosság életminőségéért, a környezeti viszonyokért, valamint a területrendezésért és -fejlesztésért továbbá egy régióban a fejlődés feltételeit nagymértékben meghatározza a régió nemzetközi összeköttetéseinek minősége. A dokumentum hangsúlyozza, hogy regionális szempontból a közszolgáltatási kötelezettségek kérdése nagyon fontos, és döntő fontosságú a hosszú távú fennmaradáshoz a peremterületek meg a gyéren lakott térségek számára, hogy légi összeköttetés legyen a légi közlekedési csomópontok és a nemzeti gazdasági, illetve közigazgatási központok között.

Hargita Megye Tanácsa az elmúlt években lépéseket tett egy Hargita megyei kisreptér fejlesztéséért: elkészült egy célszerűségi tanulmány, megvalósíthatósági tanulmányt terveznek, felmérést készítettek a légi forgalmat befolyásoló időjárási viszonyokról, valamint a lakosság ez irányú igényéről. A fejlesztési koncepció elérhető a következő linken: http://spme.ro/hu/nl/10/hargita-airport–fejlesztesi-koncepcio

Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtett eddigi tevékenységéről a honlapján http://www.borbolcsaba.ro/ro/activitati/comitetul-regiunilor/ olvashatnak még többet.

Csíkszereda, 2016 július 5

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy