Klaus Johannis és Ludovic Orban párbeszédben az emberekkel. „Talán eljött Románia színeváltozásának ideje?”

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Klaus Johannis államelnök a hétvégén a tengerparti Saturn- on részt vett két eseményen, amelyet a Nemezeti Liberális Párt szervezett. Az államfőt örömmel várták a vele találkozni vágyók.

A Szociáldemokrata Párt az elmúlt 30 év legkatasztrofálisabb kormányzását hozta létre, mondta Klaus Johannis. Azt is mondta, hogy a szociáldemokratáknak nem volt idejük a nép érdekében is kormányozni, és olyan törvényeket hoztak, amelyek aláásták az igazságszolgáltatást, a rendőrség és a közigazgatás intzéményét. Az államfő elmondta, hogy az utóbbi években minden alkotmányos befolyását felhasználta ezeknek az intézkedéseknek a megakadályozására, amelyek katasztrofálisak lettek volna az országra nézve.

Mindezekben a zavaros időkben, amikor a PSD mindenáron le akarta gyilkolni az igazságügyi rendszert, Klaus Johannis a demokrácia és a jogállam védelmezője volt. Emellett az elnök nagy hitelességnek örvend úgy az országban, mind külföldön, amely hitelesség az évek során alakult ki, amikor a világ bármely pontján komolysággal képviselte az országot.

A PNL vezetői szintén jelen voltak Saturn-on. Ludovic Orban elmagyarázta a jelenlévőknek, hogy a PNL készen áll arra, hogy „szerénységgel, alázattal a polgárokkal szemben, és figyelemmel az egyes társadalmi kategóriák problémáira” hajtsa végre a kormányzást. Nyilatkozatát a Raluca Turcan nyilatkozata támogatta: „Románia három éve az Eu bajnoka áremelkedés tekintetében. Egy pillanatig sem törődtek azzal, hogy egészségtelen körülmények között tanulnak a gyerekek az iskolákban. Az sem érdekelte őket, hogy egyes gyerekek a nem biztonságos autóstoppal kénytelenek iskolába járni. nem érdekelte őket a kórházak sorsa. Ismerőseiket és klienseiket helyezték olyan pozíciókba, ahol egyhavi fizetés felér az átlagember egyévi keresetével.”

Az esemény végén a PNL vezetői párbeszédet folytattak a jelenlevő emberekkel.

Talán eljött Románia színeváltozásának ideje?

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy