Módosult az európai finanszírozású projekt szabályzata
Articol disponibil în:
Magyar
Română
A Vidéki Beruházási Ügynökség módosításokat közöl a 2014- 2020- as Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) pályázatainak kiválasztása és az ezekhez kapcsolódó fellebbezések ellenőrzésének szervezési és működési folyamatának szabályzatában (ROF).
A lehetséges kedvezményezettek részéről a korábbi kiírások alkalmával benyújtott kérelmek következtében, a VBÜ és a Nemzeti Vidékfejlesztési Ügynökség Irányító Hatósága úgy döntött, hogy módosítja a 2014- 2020 Nemzeti Vidékfejlesztési Program pályázati kiírásának alintézkedései által támogatott pályázatok kiválasztási és fellebbezési folyamatainak szabályzatát (ROF).
Egyik fontos változtatás, hogy a pályázati kiírás kezdetétől, valamint a pályázatok benyújtási szakaszainak kezdetétől számított első 5 naptári napon nem alkalmazható a maximális benyújtási plafon, függetlenül a benyújtott pályázatok által megpályázott összértéktől. Ilyen módon megvalósul az esélyegyenlőség elve minden pályázóval szemben, hogy az adott szakaszban elnyerje a pályázatot.
Másik lényeges változtatás az éves intézkedés/alintézkedés/összetevő kiutalás maximális értéke 120- ról 200%- ra emelkedik.
Az éves szesszió pályázatainak benyújtása leáll a bejelentésben meghatározott határidőben vagy azelőtt, ha a havi/negyedévi minőségi küszöbbel egyenlő vagy annál nagyobb becsült pontszámmal letett pályázatok értéke eléri a 200%- ot (kivéve a visszavont pályázatok összértékét). A kiírás szakaszainak első 5 naptári napjára ez az intézkedés nem vonatkozik.
Egy másik intézkedés arra vonatkozik, hogy a pályázó kézikönyvének az ügynökség www.afir.ro honlapján történő végleges kiadása és a pályázatok benyújtásának megkezdése között el kell telnie 7 naptári napnak.
Jelen módosítások minden, jelen rendelet utáni időpontban megnyitott pályázatbeadási szesszióra vonatkoznak.
AFIR- Közszolgálati osztály, Sajtóiroda
004 031 860 27 24/59
birou.presa@afir.info; www.afir.info