Folytatódik a megye lakosságának egészségügyi felmérése

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Meghosszabbították Hargita Megye Tanácsa és Bács- Kiskun megye közti együttműködési egyezményt

Az egészségügyi szűrőprogram tízéves jubileumát ünnepelték Hargita Megye Tanácsa Székelyvarságon tartott rendkívüli ülésén, május 10-én, kedden. A Bács-Kiskun és Hargita megye közti kiváló testvérkapcsolat révén a kecskeméti kórház munkatársai eddig összesen tíz alkalommal végeztek szűrővizsgálatot Hargita megyében, jelenleg Székelyvarságon vizsgálnak. A kecskeméti szakemberek – akik részt vettek az ünnepélyes tanácsülésen – sokat segítettek azzal, hogy útba igazították a betegeket, milyen szakorvoshoz forduljanak, mivel sok településen ritkán adódik erre lehetőség a nagy távolságok és az elszigeteltség miatt. Mindemellett számos alkalommal fedeztek fel olyan betegségeket, amelyeket még idejében kezelni lehetett.

Az ülésen a két megye elöljárói elfogadtak egy szándéknyilatkozatot az együttműködés meghosszabbításáról újabb tíz évre. Ez egyben az egészségügyi szűrőprogram folytatását jelenti.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke beszédében elmondta, a kecskeméti orvoscsoporttal járt Varságon először, azóta az orvosok közül sokan házat építettek a településen, és a kecskemétiek java már járt itt. Sőt több hargitai testvértelepülésük van bács-kiskuni településeknek, illetve sok bács-kiskuninak van Hargita megyében háza.
„Mindez sokat jelent nekünk. Ezt a kapcsolatot folytatni kell, és folytatjuk is”- jelentette ki a bács-kiskuni elnök, aki beszédének végén emléklapot adott át Borboly Csabának.

Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója felszólalásában kitért arra, hogy egy új szűrőkamiont helyeznének üzembe az egészségügyi programban, amely egy nagyon modern, 16 szelepes CT-vel rendelkezik. Mócza György, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetője azt mondta, önzetlenül, szeretettel végezték az elmúlt tíz évben a szűrővizsgálatot.

Borboly Csaba köszöntőjében a testvértelepülési és testvérmegyei kapcsolatok számos pozitív hatásáról beszélt.
„Az együttműködési szándékot sikerült közös gondolkodásra és cselekvésre váltani a közösségek javára. E testvértelepülési, testvérmegyei kapcsolatok ott maradtak meg mindmáig, ahol sikerült tartalommal megtölteni az újbóli egymásra találás lelkesedéséből létrejött kapcsolatot. Ilyen tartalmas kapcsolat a testvéri Bács-Kiskun megyével létrejött együttműködés. Ennek egyik nagy előnye a kecskeméti kórház munkatársainak évenkénti Hargita megyei látogatása”- mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A szándéknyilatkozat aláírását követően Borboly Csaba emlékplakettet adott át Rideg Lászlónak, Svébis Mihálynak, Mócza Györgynek, továbbá azon Hargita megyei intézmények jelen lévő képviselőinek, akik hozzájárultak az egészségügyi szűrőprogram megvalósításához: Tar Gyöngyinek, a megyei közegészségügyi igazgatóság, valamint Birta Mária, a csíkszeredai Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum vezetőjének.
Az ülés elején Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke aláírta Jánosi Gellért római katolikus plébánossal a megyei tanács pályázatán nyert támogatásról szóló szerződést, amelyet a helyi egyházközség a plébánia javítására és az orgona javítására kapott.

A jelenlevők a helyi néptánccsoport előadását tekinthették meg, az esemény pedig a Hargita Székely Népi Együttes műsorával zárult.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy