Hargita megye: Négy embert vettek őrizetbe tiltott anyagok kereskedelme miatt két büntetőügyben (fotók)
Articol disponibil în: Magyar Română
2023 november 8-án és 9-én a Hargitai Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Hargita Területi Hivatalának ügyészeivel közösen két esetben dokumentálták 4 gyanúsított bűnügyi tevékenységét, akik ellen kábítószer-kereskedelem bűncselekményének elkövetése miatt nyomoznak.
Az első esetben megállapították, hogy 2023 folyamán három gyanúsított a Hargita megyei Szépvíz és Csíkszentimre településeken több beltéri (melegházakban) és kültéri (nehezen megközelíthető földterületen) kannabisz ültetvényt hozott létre és tartott fenn, más személyeknek értékesítés céljával, és saját fogyasztásra egyaránt.
2023 november 8-án három házkutatási parancsot hajtottak végre, és 32 150 lej és 1150 euró – a megalapozott gyanú szerint kábítószer-kereskedelemből származó jövedelem – került elő, amit lefoglaltak, valamint több aprítógép, kézzel készített cigaretta, vákumozó gép, zacskók és mobiltelefonok.
Ugyanakkor lefoglaltak 10 nemrég betakarított kannabisz növényt, valamint mintegy 2 kilogramm, korábban betakarított termésből származó, átlátszó, vákumozott műanyag zacskókban tárolt kannabiszt (rügyeket), valamint eladásra előkészítve üvegedényekben is.
2023 november 8-án a D.I.I.C.O.T. – Hargita Területi Hivatalának ügyészei elrendelték 3 személy őrizetbe vételét, 2023. november 9-én pedig a Hargitai Megyei Törvényszék bírája elrendelte 30 napos előzetes letartóztatásukat.
A második esetben az intézkedést azt követően rendelték el, hogy a gyanúsítottat tetten érték Székelyudvarhelyen, közvetlenül azután, hogy állítólag 10 gramm kannabiszt adott el 700 lejért.
Ezt követően négy házkutatási parancsot hajtottak végre, mindegyiket ugyanazon a településen, és 10 307 lej találtak-amely összeg valószínű kábítószer-kereskedelemből származik, továbbá egy adag kannabisz, 3 aprítóeszköz és több, anyagnyomokat tartalmazó tárgy, valamint egy mobiltelefon került elő és került lefoglalásra.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a gyanúsított többször is több tíz grammos nagyságrendű kannabisz mennyiséget adott el fogyasztóknak Székelyudvarhelyen és a szomszédos településeken.
2023 november 9-én a D.I.I.C.O.T. Hargita Területi Hivatalának ügyészei elrendelték egy gyanúsított személy őrizetbe vételét, és még ezen a napon, november 10-én értesítették a Hargitai Megyei Törvényszék bíráját, aki elrendelte a férfi 30 napos előzetes letartóztatását.
Az akciókat a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség rendőrei és a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség támogatta.
Különleges támogatást nyújtott a Román Rendőrség Különleges Műveleti Igazgatósága.
A büntetőeljárás során a vizsgálat alá vont személyek a büntetőeljárási törvénykönyv által biztosított eljárási jogokat és garanciákat, valamint az ártatlanság vélelmét élvezik.
- információk és fotók: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság