Korszerű berendezések a szakiskolai műhelyek számára

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Hargita megye több szakiskolájában korszerű berendezések segítik a tanulók gyakorlati felkészülését a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség indítványozását követően, amelyet anyagilag támogatott a Megyei Tanács és a helyi hatóságok.

Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség vezetője kiemelte, hogy az általa vezetett intézmény felmérést végzett a vállalkozók körében, amelyből kiderült, hogy készek fiatalokat toborozni vagy gyakorlati időszakra fogadni őket, ha az iskolák a keresett mesterségeknek megfelelő profilú osztályokat hoznak létre. A tanfelügyelőséggel együttműködve elhatározták olyan, eddig még egyáltalán nem létező vagy felfüggesztett profilú osztályok bevezetését, amelyeket a vállalkozók igényeltek, és amely mesterségek terén súlyos munkaerőhiánnyal küszködnek.

Barabás szerint a székelyudvarhelyi „Bányai János” szakiskolában az ősztől megalakult egy CNC kezelő szakosztály, mivel a térségben több cég is használja ezt a számítógép vezérlésű berendezést és szakemberekre van szükség. Nagy volt az érdeklődés eziránt a profil iránt, a helyek száma már az iratkozás első napján betelt. Ahhoz, hogy a tanulók megfelelő körülmények közt tudjanak gyakorolni, a Megyei Tanács 10.000 eurót utalt ki felszerelések vásárlására, ugyanekkora összegű hozzájárulása volt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnak is. Továbbá az iskola egy 40.000 eurós pályázatot is nyert a műhely felszerelésére.

„Ne arra gondoljunk, hogy ez egy óriási összeg, mert ezek a gépek nagyon drágák, hanem elmondhatjuk, hogy a székelységben ez lesz a legkorszerűbben felszerelt szakiskolai műhely”, nyilatkozta Barabás Csaba.

Arra is rámutatott, hogy a Vállalkozók Egyesületével folytatott megbeszéléseket követően a „Székely Károly” szakiskolában egy villanyszerelő szakosztály indult és a hét folyamán a Megyei Tanács 10.000 eurót utalt ki felszerelés megvásárlására a műhely számára. Gyergyó térségében a vállalkozók faipari szakmunkások szükségességére mutattak rá, így a gyergyószentmiklósi „Fogarassy Mihály” szakiskolában és a ditrói „Puskás Tivadar” szakiskolában szakosztályok létrehozására került sor. A két tanintézmény esetében a Megyei Tanács iskolánként 6500 eurót utalt ki a műhelyek felszerelésére. A helyi hatóságok részéről is van ígéret bizonyos pénzösszegekkel való hozzájárulásra ebből a célból.

„Csak akkor beszélhetünk minőségi oktatásról, ha a legkorszerűbben felszerelt műhelyekkel rendelkező szakiskoláink vannak. Itt a gyakorlati oktatáson van a hangsúly, és ha versenyképesek akarunk lenni, ha azt szeretnénk, hogy szakembereink legyenek tettlegesen is támogatnunk kell ezt a projektet, nemcsak szavakkal”, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója, Barabás Csaba. AGERPRES

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy