Márciuska a XX. század második felétől Hargita megye északi részén

Articol disponibil în: Magyar Română

A Hargita megye északi részén a múlt században a márciuska még egyszerű volt, és a családban készült. Egyes tanúvallomásokból arra lehet következtetni, hogy pamutból vagy selyemből készült piros-fehér fonalból állt, amely bojtban végződött, és amelyhez egy szintén kézzel készített amulett tartozott vagy nem. A piros és fehér végeket, amelyek különböző formájúak voltak (bojtok, kerek vagy lapos pomponok, szimpla vagy dupla négyzetek, nyolcágú csillagok, selyem vagy gyöngyös), vagy közvetlenül a cérna meghosszabbításából készítették, vagy kartondarabokra vagy furnérra tekerték a fent említett formákban, vagy apró gyöngyöket adtak hozzá, amelyeket a környéken a női ingek díszítő regisztereihez használtak, és amelyeket cérnára vagy vékony drótra fűztek fel, majd virágos formákba rendezték. A köznépnek nem sok amulettje volt, csak a műveltebbeknek, akik egy-egy aranypénzt is beletettek a márciuskába.

Azokra a kérdésekre, hogy „hogyan készült a faluban a márciuska régen (sz.m. az 1950-1970 közötti időszakra utalva), milyen anyagokból és ki készítette?”, a megkérdezettek egy része válaszolt:

„Az 50-es és 60-as években édesanyámmal készítettük a márciuskát. Piros és fehér selyemből csavartuk a fonalat. A rövidáru-kereskedésben lehetett selyemcérnát találni. A végekre fehér és piros masnikat kötöttünk. Készítettünk márciuskát pomponokkal vagy szimpla vagy dupla négyzetekkel (nyolcágú csillagokkal). A márciuskát amulett nélkül viseltük. A csillagokkal díszített márciuskát tudom megmutatni, amelyet Vasile Hurubă (Sirică) aprólékosan kidolgozott a 1960-as években, és amelyet nővére, Prof. Livia Panciuc-Hurubă  emlékül őrzött. Livia az osztálytársam volt, és neki volt a legszebb és legfinomabb márciuskája”. – Prof. Doinița Ana Dobrean (Gyergyóvárhegy)

„Nosztalgiával emlékszem az első iskolai évekre, amikor először anyukám tanított meg márciuskát készíteni. Az a szokás, hogy a fiúknak március elsején márciuskát adunk, nagy ösztönzést jelentett, hogy „szakosodjunk” a készítésre. A finom fehér és piros selyemfonalat türelmesen összecsavarták, a két szál összecsavarásából keletkezett zsinórt megfelelő méretűre vágták, majd mindkét végére piros és fehér bojtot erősítettek. Selyembe csomagoltuk a kartondarabokat fillér alakban, virág vagy kereszt alakban, de geometriai formákban, rombusz vagy négyzet alakban is, attól függően, hogy milyen fantáziával avatta be gyermekét az anya. Ezeket a csokrokhoz erősítették, és medálként funkcionáltak.

A márciuskát tasakba tettük, amit szintén mi készítettünk, ráírtuk a fiú nevét, és március 1-jén, az első órában odaadtuk a marcipánt azoknak a fiúknak, akiket szerettünk, vagy akik a rokonaink voltak. Az első márciuskát a tanító néninek adtuk. Március 8-án kaptuk meg a márciuskáért járó fizetséget, minden fiú, akinek adtunk, egy zsebkendőből, csokoládéból vagy parfümből álló ajándékkal érkezett, és az örökös arcrapuszival. A legszebb márciuskát anyám nekem tartogatta, az egyenruhámra tűzte, és egész márciusban viseltem, aztán levette, és azt mondta, hogy menjek és fogjam meg és tűzzem egy alma- vagy szilvafára. Később megtudtam, hogy a mérciuskának védő szerepe van, és bizonyára szent értéket hordoz”. – Livia Harpa (Toplița)

„A zsinór fontosabb, mint a hozzá kapcsolt tárgy. Ez a hiteles márciuska” -Dr. Virgil Nițulescu

Az idézet fontos pontosítást hoz, mert az idők során és még ma is voltak és vannak olyanok, akik számára nem egyértelmű, hogy a tárgyat/amulettet összekötő piros-fehér fonalat vagy magát az amulettet nevezzük márciuskának.

A márciuska, az UNESCO szellemi kulturális örökségi listáján szereplő tárgy, egy ősidők óta hagyományozott tavaszi hagyomány. Tudjuk, hogy a márciuska más délkelet-európai népek, például a bolgárok, szerbek és görögök kultúrájában is jelen van, akik a román néphez hasonló módon kontextualizálják. Erdély, Bánát, Máramaros, Közép-Munténia, Nyugat-Olténia és Dél-Dobrudzsa hagyományos falvaiban a tavaszi napéjegyenlőség és az új mezőgazdasági év hónapját Mărțișornak nevezték. Csak a kétszínű zsinórral ábrázolták, egyéb kiegészítők nélkül. Az első márciuskák fekete-fehér vagy fehér-kék gyapjúból készültek, és márciusban az újhold megjelenésének napján adták ajándékba. A fonott cérna az idő és az emberi élet múlását jelképezi. Az erdélyi emberek a márciuskát ajtókra, ablakokra vagy állatok szarvára akasztották, hogy elriasszák a gonosz szellemeket. A tavaszt jelképező szokás megőrzését és továbbadását a kulturális intézmények is évről évre nem formális tanulási tevékenységekkel ösztönzik.

Feljegyezte: Cosmina Marcela Oltean