VÁROSHÁZI KÖLTÉSZETNAP

Articol disponibil în: Magyar Română

Április 11., szűkebb, tágabb pátriánkban akárhová nézünk, mintha mindenkinek eszébe jutna a Magyar Költészet Napja, vagy József Attila, vagy a legjobb, ha mindkettő: egyszerre. A csíkszeredai könyvtár így és ezt az alkalmat ünnepeli, a megyeszékhelyi színház szintígy és szint-ezt, ha az ember az írott médiát kedveli, ott is lapokban lapul a nap, ha szociális médiát böngésszük, ott is ott a Költészet. Így, nagybetűvel. Ha csak, vagy többnyire egy napra is. Mondják, hogy a polgármesteri hivatal lenne az utolsó hely, ahová a költészet beveszi magát, hogy oda ügyintézni jár az ember és nem másért: nos, a csíkszeredai városházára nem csak bevette magát a költészet, de fel is került.

Nem a falra, nem ez nem a költészet hivatalosítása (erre, igaz, szüksége sincs), hanem az irodák ajtajára. Igen: hadd olvasson verset a munkatárs menet-jövet, hadd olvasson verset a folyamodó bemenet, vagy kijövet. A helyzetek mindenike nyereséges, kicsit többek, kicsit másak vagyunk utána. Ahogy többet és mást tett az ötletadó és ötlet-megvalósító kolléganőnk is, Szabó Ferenczy Krisztina, aki bár saját bevallása szerint a Hargita Megyei Kulturális Központ elképzeléséhez csatlakozott – verset posztolni utcán, intézményekben –, a megvalósításban igencsak egyedit hozott. A városháza életébe is: nem hatvan, de több mint hatvan vers, kinyomtatva és speciális, külön erre az alkalomra tervezett logós Költészet-napi ragasztópapírral ellátva, felkerült minden egyes hivatali irodaajtóra. A felhozatal? Színes, mondhatni ezerféle (itt Pilinszky, Petőfi, Dzsida, Csokonai, de Weöres, Eminescu, Ana Blandiana is, és itt – a Kosztolányi fordította – Walt Whitman), ahogyan a magyar versek is színes-ezerfélék, vagy ahogy a nemzetközi költészetből magyar nyelvre fordított versek is, ugyanakkor mintha a városházán dolgozók versolvasási szokásait is tükröznék. Mert így is van, a kolléganő reális és nem „csak” versélvezői munkát fektetett abba, hogy lehetőleg mindenkinek megtudja a kedvenc-versválasztását, s mindeközben sikerült teljes titokban tartani a valós szándékot: április 11-én reggel fél nyolckor találkozzon mindenki legelőször: modern-szabad, vagy időmértékes kedvencével, vagy sétáljon el a szomszédos irodáig és onnan „olvassa le” a kedvencet. A terv sikeres volt, a meglepetés teljes, a nap: tényleg a Magyar Költészet Napja.